
F.K: – A Mecsek Rallye előtt még úgy nyilatkoztál, nincs biztosító, aki szerződne veletek. Aztán kellemes meglepetésünkre nemcsak rajthoz álltatok a Mecsek Rallye-n, de abszolútban meg is nyertétek.
Mixi: – 2024 elején megegyeztünk a Rally Cover biztosítóval egész szezonra a Rally Európa bajnokságra, aztán az első törésünk után kiléptek, így picit nehéz helyzetbe kerültünk. Akadt másik biztosító, ám ők két és félszeres áron vállalták volna. A Mecsek Rallye előtti hétfőn derült ki, hogy egy-két partnerünk számára fontos lenne indulnunk ezen a versenyen és besegítettek ebbe a projektbe.
F.K.: – Elárulhatod, mennyibe fáj egy versenyvbiztosítás..?
Mixi: – Egy Eb-futamraalapvetően 5000 euró egy autóra a versenybiztosítás, ez az olcsóbb változat, a másik biztosítónál ennek két és félszerese volt a Mecsekre…

F.K: – Alig maradt időtök a felkészülésre…
Mixi: – Mivel murvafutóművel kaptuk meg a Skodától az autót, hogy Svédországban vegyünk részt vele, hétfő este átépítettük aszfalt szettre. Kedden kiváltottam a rendszámot, és csütörtökön nulla kilométerrel álltunk oda a bakonyai hivatalos tesztre.
F.K: – Milyen tapasztalatokat szereztél az első versenykilométerek során az új autóról?
Mixi: -Dacára annak, hogy viszonylag nagy tapasztalatot szereztünk az R5-ös vagy Rally2-es autókkal, most tényleg minden szempontból más volt a helyzet. Nem volt egyszerű megbarátkozni vele, más üléspozíciót kellett megszokni, a kormánykerék átmérője kisebb és nem öblös, kormánytoldót kellett hozzá venni, nehezen állítottuk be a dolgokat úgy, hogy minden megfelelő legyen. Ezek csak a komfortérzetre vonatkotnak, az autó menettulajdonságai a másik feladványt jelentették. Hosszabb tengelytáv, de kisebb nyomtávszélesség, hosszabbak a rugók, picit más difik. A motor karakterisztikája is más, rövidebb a váltó, körülbelül 20 km/órával kisebb a végsebesség, e sok összetevőt megszokni nem volt egyszerű. könnyebbnek gondoltam.

F.K.: – Hány gyorsasági alatt sikerült megbarátkoznod az új Skoda Fabia R2-es autóval?
Mixi: – Azt gondoltam, hogy az első nap második körére már megvagyunk, a szűk részeken jól is autóztunk, de másnap, amikor kimentünk a széles orfűi szakaszra, számomra nem volt egyszerű ezzel az autóval. Ezt éreztük belülről és láttuk a külső felvételeken is, elég darabosan autóztunk. Kell hozzá még pár teszt, néhány verseny, mire megszokjuk, de utána biztos gyorsabbak leszünk.
F.K.: – Mikor dőlt el a Mecseken, hogy behúzhatjátok az abszolút első helyet?
Mixi: – Velencei Ádival és Némeh Gabikáékkal küzdöttünk nagyot, részben az utóbbi páros kiesésével vált esélyessé a győzelem, illetve miután az egyik esti pécsváradi gyorsaságin közel 10 másodpercet adtunk összes vetélytársunknak. A többi gyorsasági nagyon szoros küzdelmet hozott, egy-két másodpercen belül voltunk folyamatosan. Aztán Gabikáék kiesése döntött, ők is nagyon nagyokat autóztak.

F.K.: – Navigátorod, Nagy Attila hogy érezte magát az új versenyautóban?
Mixi: – Neki is nehéz volt, hiszen a Kanári szigeteki törésünk után – szerintünk gumidefekt okozta – nehezen szerezte vissza a bizalmat, tartva attól, hogy a sima kanyarokban, 180-as tempónál mikor fog valami elengedni. Én ezt a félelmet ki tudtam zárni, noha napközben mindkettőnkben benne volt valami… de annak örülök, hogy nem vesztettük el az egymásba vetett bizalmunkat.
F.K.: – Mik a terveitek a továbbiakban?
Mixi: – Talán a Székesfehérvár Rallye, inkább az ORB-re koncentrálunk idén, és ha marad időnk, energiánk és pénzünk, egykét Eb-futamot még tervezünk. A 2025-ös szezont szeretnénk kicsit jobban összerakni, ami évről évre nehezebb.