Péter: – Nagyon örülünk, hogy az eddig csak pletyka szintű hír hivatalossá vált
és a Rally Hungary Eb-futam Veszprémbe került. Ott már két Ob-futamot, és
pár Mikulás Rallye-t is sikerült abszolútban megnyerni. Hamarosan megyünk is
az idei Mikulás Rallye-ra, amit már tesztversenyként fogunk fel.
Amennyiben sikerül a jövő évi támogatói hátteret összerakni, mindenképpen szeretnénk
rajthoz állni a 2024-es Rally Hungaryn, ami az ERC sorozat nyitóversenye lesz.

Reméljük, sikerül támogatókat magatok mögé állítani, hiszen tudjuk, hogy murvás futamokon legtöbbször nyersz.

– Nemcsak azért örülök, hogy Veszprém kapta az ERC-futamot, mert szeretem azt a környéket és kedves nekem, hanem azért is, mert nekem a rallye mindig a murváról fog szólni. Látványosabb, élvezetesebb a nézőknek is. Magyarország hírneve szempontjából óriási fegyvertény ide hozni egy ERC, azaz Európa- bajnoki futamot.

Ezek szerint nem Laci, hanem te nyomod majd a gázt a Skoda Fabia R5- ösöben?

– Laci inkább az aszfaltpályákon van nyeregben, ezért úgy egyeztünk meg, hogy ha minden feltétel adott lesz, Czakó Janekkel a jobbomon vágunk neki.

– A versenyautótok jó is, erős is, de nem a legfrissebb modell…

– Igen, vannak már két generációval újabbak is, de erre van lehetőségünk, nincs is esélyünk újabb típussal indulni, úgyhogy ennek is nagyon örülök, és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni belőle a ERC nagyon kemény mezőnyében is.


Vélemény, hozzászólás?